FÉNYT A SÖTÉTSÉGBE

Október lévén térdig járunk az őszben és a korai sötétedés miatt bizony nem árt lecsekkolni néhány apró és jelentéktelennek tűnő segédeszközünket. A nyári időszakban alig használt LED villogóinkban mostanra egészen biztosan jócskán lemerültek az elemek. Hozzánk hasonló állapotban vannak, mint ahogy a természetes D vitamint nyújtó napsugarak hiányában mi is érezzük magunkon az őszi kimerültséget. A reggeli kávéra bekapcsolunk, lehúzzuk a napot és amikor estefelé szükség lenne még egy kevés kraftra, hasonlóan viselkedünk, mint egy lemerült ceruzaelem.


Az év előrehaladtával egyre fogynak a világosságban eltöltött órák, ám sokunknak mégis az ősz a kedvenc évszaka. Miért is töltenénk a koraestéket négy fal között, ha éppen nem esik az eső és szélvihar sem tombol? Nem ritka eset, hogy vacsora után barátainkhoz indulunk a gyerekekkel. Odakint már sötét van, az enyhén szitáló köd még inkább rontja a körülményeket. A túlóra után haza igyekvő autósok fáradtan ülnek a volán mögé, mások a nap vége felé közeledve az esti edzésről megkésve sietnek keresztül Patason. Az előttünk játszódó kisfilm szereplőiként sokszor bele sem gondolunk, hogy a láthatósági felszereléseink használatával- vagy azok mellőzésével- mekkora hatásunk van a történtek végkimenetelére.


A láthatósági segédeszközöket működésük alapját két alap kategóriába soroljuk. A passzív láthatósági eszközök nem bocsátanak ki fényt, vagyis nincs bennük semmilyen fényforrás. Nem igényelnek töltést és elemcserét, működésük a rájuk vetülő fény visszaverésével valósul meg, vagyis akkor biztosít megfelelő láthatóságot, amennyiben egy közeledő jármű lámpafénye megvilágítja. Egyszerűségükben rejlik egyik alattomos hátrányuk is, ugyanis a nem megfelelő irányból érkező fény előtt bizonyos esetekben képesek láthatatlanok maradni. Ebbe a kategóriába soroljuk a klasszikus piros és fehér fényvisszaverő prizmákat, valamint a küllőkbe pattintható narancssárga macskaszemeket és azok modernebb megfelelőjét, a fényvisszaverő pálcikákat, amiket tetszés szerinti színekben tudunk megvásárolni és kedvünk szerinti mintázatban pattinthatjuk fel a küllőkre. Ezt a kategóriát a gyalogosok esetében láthatósági karszalagokkal és bokaszalagokkal tudjuk kiegészíteni, amelyek roppant egyszerűen felcsatolhatók és viselet közben a használó számára észrevétlenek maradnak, ám funkciójuk sok esetben felbecsülhetetlen. A láthatósági ruházat már csak hab a tortán. A klasszikus munkavédelmi jellegű kabátokon, mellényeken és nadrágokon túl már barátságos áron beszerezhetők sportos és divatos darabok egyaránt, amik pille könnyűek, légáteresztők. Viseletük egyáltalán nem kellemetlen, sőt egyenesen menő!

kép: illusztráció, forrás: www.lidl.sk

Az aktív láthatósági eszközök logikus módon saját fényforrással rendelkeznek. Napjainkban már jellemzően energiatakarékos LED technológiáról beszélhetünk, amik mérsékelt használat mellett akár több évig is kitartanak. Nem árt azonban az őszi időszak beköszöntével ellenőrizi és szükség szerint cserélni az elemeket. Egyre gyakoribbak a saját akkuval felszerelt villogók, amiket a mobiljainkhoz hasonlóan USB-n keresztül tölthetünk. Elemes társaikkal szemben kis hátrányuk a használati idejük, de 3-5 évre levetítve a környezettudatosság jegyében pár óra töltési időt igazán megéri ráfordítani. Fontos, hogy az ilyen típusú eszközöket ne hagyjuk teljesen lemerülni, inkább pár hetente preventív jelleggel töltsük fel őket, nehogy éppen használat közben hagyjanak bennünket cserben. Kerékpárosok esetében a jól ismert nyereg alatti piros színű, valamint a kormányra szerelhető fehér villogókon túl nemrégiben a sisakra erősíthető változatok is megjelentek. Több kitartó patasi futó előszeretettel használja a lábfejre erősíthető LED villogókat, amit bátran használhatnak a gyalogosok is egyaránt. Viseletük érezhető, de rendkívül effektíven végzik a dolgukat, mivel a lábak állandó mozgása által még inkább figyelemfelkeltő hatással bírnak. Az autósok számára nagyon hasznosak tudnak lenni a gyalogosokkal, vagy kerékpárosokkal a kereszteződésbe való egyszerre érkezéskor. Ilyenkor ugyanis a fényvisszaverő eszközökre még éppen kevés fény jut, a szög sem megfelelő és ez a pillanat tört része alatt tud rendkívül veszélyes és kellemetlen helyzeteket szülni.

kép: illusztráció, forrás: www.pinterest.com

Fényvisszaverő karszalag, reflexmellény, vagy a már említett LED villogók. Ez így együtt talán kissé soknak tűnhet, de általánosan elmondható, hogy a leghatásosabb védelmet az aktív és passzív segédeszközök együttes használatával érhetjük el, legyen szó gyaloglásról, vagy biciklivel történő közlekedésről. Jóllehet, láthatóságunk a legfontosabb, viszont néhány helyen falunkban a megfelelő közvilágítás hiányában nem elhanyagolhatóak az utunkba keveredő különféle akadályok, kátyúk, elhanyagolt fák belógó ágai, magasra nőtt gaz, aszfaltból feltörő fagyökerek és az évek alatt összegyűlt útszéli aprókavicsok által ránk, valamint gyerekeinkre leselkedő veszélyek. Azon túl- hogy semmiképpen sem árt ismerni szeretett falunk ezen szakaszait- fontos lehet magunknál tartani egy zseblámpát, vagy fejlámpát, amivel kellő mennyiségű lument bocsáthatunk a sötétségbe, ami lehetővé teszi a manőverezést a fent említett tereptárgyak között. Elvégre kellő felszerelés nélkül a Toy Story zöld hadseregének katonái sem jutnának messzire, dacolva az elemekkel, legyen az köd, szél, eső, vagy más egyéb falunkra jellemző nehezítő körülmény.


A sötét és csapadékos időszak beköszöntével kulcsfontosságúvá válik a látni és látszani szemlélet. Mi, akik a forgalomban részt veszünk, felelősek vagyunk saját magunkért és másokért egyaránt. Egy apró fényvisszaverő kiegészítő vagy egy jól megválasztott, divatos láthatósági darab az életünket mentheti meg az utakon. A kölcsönös odafigyelés jegyében próbáljunk meg a lehető legkörültekintőbben közlekedni és láthatóvá tenni magunkat, megadva minden esélyt arra, hogy mi és mások is épségben hazaérjenek.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top