Október vége van, a fák már javában hullatják a leveleiket. Ahogy telnek a hetek, egyre feltűnőbb lesz és sokunkban fogalmazódik meg a kérdés: Mitévők legyünk velük? Újfent hagyjuk őket ott, ahová a szél sodorta, esetleg hasznosítsuk valamilyen formában?
Bizonyára mindenki találkozott már a jelenséggel, amikor séta közben lábunk előtt kavarja a szél a lehullott leveleket. Hangulatos, ahogy susogva cikáznak teljesen kiszámíthatatlanul, majd végül egy elhagyott sarokban végzik, ahol a huzat alábbhagy. A járdán rekedt levelek eltakarítása azonban nemcsak a jó ízlés kérdése, hanem balesetvédelmi okokból egyaránt elvégzendő. A betonon korhadó maradványok csúszóssá teszik a felületet, így a letakarításuk ugyanolyan kötelezettség, mint a téli hó- és jégmentesítés.
Általánosan elmondható, hogy – pár kivételtől eltekintve – a lehullott levelek kedvező hatással vannak a kertünk ökoszisztémájára nézve. Nem feltétlenül szükséges mindenáron eltakarítani, egy halomba fújni, vagy esetleg felszívatni, mivel a talaj számára rendkívül hasznos tápanyagokat tartalmaznak:
Szén: az elszáradt levelek súlyának mintegy felét alkotja. Ez a talajban élő mikroorganizmusok egyik legfontosabb energiaforrása.
Kalcium: Elemi szinten javítja a talajban élő hasznos baktériumok életfeltételeit és kondicionálja a talaj szerkezetét,
Foszfor és kálium: a bomlás során fokozatosan szabadul fel, amik jó hatással vannak a gyökérfejlődésre és maximumra járatják az extrém téli körülményekkel szembeni ellenállóképességet.
Magnézium és vas: a zöld növények számára létfontosságú, mivel nagyban elősegíti a klorofillképződést.
Egyéb nyomelemek: Ez olyan kis koncentrációjú koktél, ami egyszerűen nincs benne a boltban kapható műtrágyákban.
A gyep nem szereti, ha vastag avarpaplan fedi, mivel eltakarja a fényt és a levegő természetes áramlását is nagyban visszafojtja. Biztosan mindenki látott már erősen megsárgult, extrém esetekben teljesen kirohadt foltokat, miután felvett a fűből pl. egy huzamosabb ideig otthagyott kerti slagot. Mindemellett a kifejezetten 0 °C és 10 °C közötti tartományban aktív hópenész gombabetegségek megjelenésének egyaránt kedveznek az ilyen és hasonló feltételek. Nos, mindezt megelőzhetjük a túlzott levéltakaró széthordásával, vagy szecskázásával.

A fentebb említett hasznos tápanyagok akkor fejtik ki pozitív hatásukat, ha bejutnak a fűszálak közé és így a talaj felületén megy végbe a korhadás. Alkalmasint érdemes tehát valamilyen módon felaprítani a fák alatt koncentráltan felgyülemlett száraz faleveleket. Erre a feladatra a legalkalmasabb eszköz egy – gyűjtőkosár nélküli, mulcsozásra beállított – fűnyíró, mivel hatásosan aprít és segítségével meglehetősen gyorsan elvégezhető a feleslegesnek tűnő munka. Ha pedig bizonyos helyeken túlságosan sok falevél gyűlt össze, akkor előtte kergessük szét egy lombfúvóval, vagy jobb híján gereblyével és ezt követően essünk neki a fűnyíróval.
Mi a helyzet a diófa levéllel?
A diófa levele köztudottan kemény dió komposztálás szempontjából, ugyanis a benne található juglon vegyület hátráltathatja és károsan befolyásolja más növények fejlődését. Semmiképpen sem javallott más falevelekkel és egyéb kerti hulladékkal együtt komposztálni, mivel jóval hosszabb ideig tart a diófa levelek lebomlása, ezáltal a juglon vegyület kártékony hatása is tovább fennáll, vagyis a legkevésbé sem tanácsos a közvetlen kerti felhasználása. A közhiedelemmel ellentétben a dióburok-fúrólégy a dió termésének burkát károsítja, vagyis a levelek kondíciójára nincs közvetlen hatással és ilyen módon a komposzt minőségét sem igazán befolyásolja, kivéve ha a levelekkel együtt a fertőzött termés egy részét is begyűjtjük – valljuk be, nehéz is lenne ezt elkerülni. Általánosan elmondható, hogy – a magasabb hőmérséklet miatt – zárt terű komposztálóban forgatva és néha locsolva, egy-két évig történő érlelést követően már nagy valószínűséggel kivédhető minden negatív hatás.
A fagyra érzékeny növényeinket is hatékonyan védhetjük száraz levelekkel – de fontos, hogy azok egészséges növényről származzanak. A vékony huzalú dróthálóból készített kosár a legalkalmasabb erre a feladatra, mivel viszonylag olcsó, könnyen formázható és újrahasznosítható. Játszi könnyedséggel tudunk belőle kör alapterületet képezni, amit aztán telihordunk száraz, lehullott levelekkel. Mutatós és attraktív, legyen szó fagyra érzékeny cserjéink téli védelméről, vagy akár komposztáló hiányában egy rögtönzött avartárolóról – még talán Sün Soma is rátalál és beköltözik hozzánk albérletbe. Fizetségül szívesen fogyasztja a kártevőket és lárváikat, aminek eredményeképpen akár helyzeti előnyből vághatunk neki a következő szezonnak.

Ha minderre nincs szükségünk és mégis zavar az avar, akkor a következő felhasználási módok is szóba jöhetnek:
- Töltsük meg vele a magaságyásainkat és forgassuk be
- Áztatással folyékony táplevet készíthetünk belőle pl. egy hordóban
- A türelmesebbek és kreatív beállítottságúak a nagyobb méretű levelekből őszi koszorúalapot és egyéb dekoratív tárgyakat is készíthetnek.
Nagy hibát nem tudunk elkövetni az avarral való teendők során, mivel biológiai szempontból mondhatni olyan, mint egy távoli haver. Évente egyszer megjelenik, összerondít mindent, és ha nem figyelünk akkor kipisálja a füvet. Cserébe viszont jó szándékkal, átutazóban van itt, és ha jól bánunk vele, akkor segít nekünk a kertben. Egyébiránt a dekorkaviccsal szórt területekről érdemes idejében és teljes egészében eltávolítani, mivel az évek során elkorhadt falevelek a kavicsréteg és a geotextil között ideális táptalajt nyújtanak a gyomok számára, ezáltal nem kevés bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat.
